Alázat - Kalocsai Református Egyházközség

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Aktuális > Írásaink
Alázat

(Lukács 18, 9-14)

Böjtben (is) rendkívül fontos a magunkba szállás. Ez azonban nem könnyű, mivel mindig „elrugaszkodunk” és kifordulunk önmagunkból. A Krisztusnak mindig van üzenete a földtől elrugaszkodott, magát másoknál többre tartó ember számára. Jézus példázata két embert, két gondolkodásmódot állít elénk. „Némely elbizakodott embernek…, aki a többieket lenézte…” – vezeti be Lukács ezt az epizódot. Álljunk meg itt egy szóra! Hogyan lehet az, hogy az egyik ember lenézi a másikat? Számos oka lehet, amelyeket mind fel tudnánk sorolni (jobb családból származik, több pénze van, több iskolája van, több embert ismer, nagyobb rangja van stb.) Az igazi probléma azonban az, hogy uralkodni akarunk egymáson. Azzal vagyok erős, ha a másik gyenge. Ebből sajnos magatartásforma lesz, ami beépül a karakterbe. Nincs is ezzel „semmi gond”, csak az ilyen ember ne jöjjön templomba és ne imádkozzék – fordíthatnánk nyersen az Úr tanítását. A farizeus imádságában az egyik legősibb bűnt követi el: „nem vagyok olyan, mint a többi ember…” – mondja. Azaz több és különb vagyok másoknál. Sőt fel is sorolja, hogy milyen nem: rabló, gonosz, parázna. Két megfigyelésünk ezzel kapcsolatosan. Egyrészt dehogyis nem olyan, mint a többi ember! Jézus Krisztus olyan magasra teszi a lécet, amit ember nem ugorhat át, ezért Ő az etalon, az igazodási pont, Ő a mérce. Óriási tévedés másokhoz hasonlítani magunkat! Mindig Krisztussal kell összevetni az életünket, és akkor tényleg megtudhatjuk, hogy hol a helyünk. Másrészt, noha a farizeus emberileg szólva tényleg nem olyan, mint a többi ember (ami persze Istennél egyáltalán nem számít), de talán szeretne olyan lenni! Igazából nem annak örül, hogy ő nem olyan, mint a többiek, hanem annak, hogy a többiek gonoszak és bűnösök. Jobbnak tűnök, ha a másik rossz. Jézus azért „idegesítő”, mert egyáltalán nem érdekli a pénzünk, a társadalmi pozíciónk, az iskolázottságunk stb., hanem egyedül csak az, hogy mi van a szívünkben. A farizeus abból „él”, hogy mások rosszak, hibáznak, bűnt követnek el. Újjal mutogat a vámszedőre, mint elrettentő példára, és rendkívül büszke magára. Még azt is felsorolja, hogy mennyi mindent tesz le az asztalra. A legszomorúbb az, hogy mindezeket Istenre hivatkozva, Isten nevében teszi, ami a hit és vallás démonizálását jelenti. Amikor „Isten-bélyegzőt” teszünk az én, az ego, a saját bűnös célok és indulatok igazolására, hogy ezzel adjak nyomatékot az önmegvalósításomnak. Jézus azonban látja és megveti ezt. A vámszedő távol állva, még a testbeszédével is azt jelzi, hogy tudván tudja, milyen nagy távolság van bűnös élete és a szentséges Isten között. Szemét lesüti, melyben benne van az önfeladás, az én megüresítése, a másik elismerése és az ítéletre várakozás, illetve a bűnös ember reményteljes vágyakozása: „nem lehetne az, hogy mégis újra kezdhessem, hogy kapjak még esélyt”? Mellét verve őszintén bánja bűnös életét, átérzi tetteinek súlyát. Így lesz tényleg Istenné Isten! Ha így közeledünk Hozzá, mert ezzel ismerjük Őt el valóban urunknak.  A vámszedő szavai ezt üzenik: „tudom, mi vagyok, és ami vagyok, azon csak Te segíthetsz”. Ez az igazi böjt!

Hunyadi János református lelkipásztor
Ha tetszett az oldal, ide kattintva kinyilváníthatod tetszésedet!
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz