Mennybemenetel - Kalocsai Református Egyházközség

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Aktuális > Írásaink
„Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele?”

(ApCsel 1,1-11)

„Először, hogy Ő a mennyben az Atya színe előtt nekünk Közbenjárónk. Másodszor, hogy a mi testünk a mennyben biztos zálog nekünk afelől, hogy Ő, mint a mi Fejünk, minket tagjait szintén fel fog venni oda. Harmadszor, hogy Ő viszontzálogul Lelkét küldi alá nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén Istennek jobbján.” (Heidelbergi Káté 49. kérdés-felelet) A címben feltett kérdésre röviden ez a válaszunk. Jézus 40 napig  a tanítványoknak még elmondta az utolsó instrukciókat, segített nekik összerakni a képet, ami hiányos volt, amíg meg nem tapasztalták feltámadását. Azután pedig megáldotta őket és szemük láttára felemelkedett. Mit használ nekünk mindez? Egyrészt az, hogy Jézus visszatért az Atyához az Ő jobbjára azt jelenti, hogy a elvégezte a „munkát”, azaz a megváltást. Azért rendkívül fontos üzenet ez, mert a szívünk legmélyén ott van bennünk, hogy valamivel nekünk is hozzá kell járulnunk az üdvösségünkhöz. Biztos nincs valami, amit tehetnék, hogy biztosan a mennyországba jussak majd? Nincs! Tessék „hátradőlni” és elhinni, hogy Jézus mindent elvégzett. Ha a megváltásunkhoz valami hiányzott volna, akkor Jézus nem ment volna vissza az Atyához. Krisztus mindent elvégzett: consummatum est. Minden bűnért fizetett, minden igaz cselekedet megtörtént és át lett utalva Isten számlájára. Ez a tanítványok öröme és a mi örömünk is: nem tehetünk az üdvösségünkért semmit, csak a hittel el kell ezt fogadnunk. Mit használ? „Magas helyeken van Barátunk” Nekünk a legmegfelelőbb helyen van „ismerősünk”. „Van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.” Jézus védi az ügyünket a mennyei trónus előtt. Még ha ezerszer kértünk is bocsánatot Istentől, mindig szaporítjuk bűneinket. Azonban ott van Jézus, Aki „könyörög” az ügyedért. Könyörög az életedért, a boldogságodért és a boldogulásodért. Mit használ? Krisztus vissza fog jönni. Helyet készített számunkra. Mintha azt mondta volna: „Mindent elrendezek, és utána visszajövök értetek, és akkor újból mind együtt leszünk”. Mennybe költözött megváltónk gyengéden szól hozzánk: „Tudom, hogy a világ kemény hely tele bánattal és sokféle veszéllyel. Én mindig veletek leszek. Soha nem hagylak el, soha nem hagylak egyedül benneteket. Helyet készítek nektek az odaátban, utána pedig visszajövök, magammal viszlek, és örökké együtt leszünk!” Ez az áldozócsütörtöki evangélium!
Hunyadi János lelkipásztor
Ha tetszett az oldal, ide kattintva kinyilváníthatod tetszésedet!
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz