Minden gondotokat - Kalocsai Református Egyházközség

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Aktuális > Írásaink
Minden gondotokat Őreá vessétek

Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Neki gondja van rátok- írja Péter apostol első levelében, melyet az Újszövetségi iratok között találhatunk meg, s amellyel Isten gondoskodására szeretné felhívni mindannyiunk figyelmét.

Péter apostol Jézus egyik tanítványa volt, így megannyi csodának és tanításnak lehetett fül és szemtanúja. Élete értemét megtalálta Krisztusban, és hálából Őt követte. Számos szolgálat van mögötte, magát nem kímélve harcolt a Krisztus- ügyéért.

Péter élettapasztalata alapján írja ezt a bátorító Igét. Minden Gondotokat Őreá (Istenre) vessétek, mert neki gondja van rátok. Tudja, hogy az emberek életük során a sok örömteli esemény mellett, számos nehézséggel is találkoznak. Ismerjük jól ezt a negatív érzést, amelyik, ha hatalmába kerít, akkor gyakran kétségbe esünk.

Ezért az új év első havának idusán jó lenne ezt az Igét megtanulnunk, és személyes hitvallássá tenni. Hiszen hosszú lesz ez az év is, számos teendővel, megoldásra váró feladatokkal, ránk nehezedő terhekkel. Ahhoz, hogy bátran és boldogan tudjunk előre tekinteni, ahhoz hallgatnunk kell az apostol tanácsára, útmutatására.

Minden gondunkat vessük az Úrra. Mindent adjunk át Istennek. Adjuk át, hogy Ő hordozza azt, amit már nekünk nincs erőnk cipelni. Tegyük kezébe a jövőt, a 2016-os esztendőt minden elkövetkezendő momentumával, és tapasztaljuk meg, hogy valóban az Úrnak gondja van ránk. Ezért imádságban keressük Őt.

Mindenható Mennyei Édesatyám! Hálás szívvel mondok Neked köszönetet e bátorító Igeversért, amire valójában nagyon- nagyon szükségem van. Te tudod, Uram, hogy milyen nehéz az életem, és mennyi gond és probléma vesz körül naponként.

Megvallom, hogy bizonytalan életem egyetlenegy biztos pontja Te vagy. Olyan jó, hogy tudhatom, hogy Te vagy az Állandó és Örök, a Változatlan, aki hűségesen mellettem állsz, bármi is ér engem.

Köszönöm, hogy Rád bízhatom az életem, és szeretteim életét is. Légy velem, fogjad a kezemet, és erősítsd hitemet. Mivel Neked folyamatosan gondod van gyermekeidre, - köztük rám is-, ezért most is átadom az összes terhemet, s kérlek, hogy kegyelmeddel vigyél tovább engem ezen esztendő minden napján. Jézusért kérlek, hallgasd meg könyörgő szavamat. Ámen.

Gera Csontos Hajnalka református lelkipásztor

Ha tetszett az oldal, ide kattintva kinyilváníthatod tetszésedet!
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz