Előfordulhat, hogy más egyházak alkalmain vagy ökumenikus szertartáson veszünk részt. Segítséget adhat a különbségek megértésében, az azonosságok megtalálásában a MEÖT kiadványa, mely református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista, ortodox és katolikus megközelítésből mutatja be az alábbi szolgálatokat:
- Esküvő, házasságkötés
- Temetés, gyászistentisztelet
- Lelkészi szolgálat
- Úrvacsora, eucharisztia
Szerzők: Dr. Balla Péter, Dr. Börzsönyi József, Benedek Zsolt, Kovács Zoltán Mihály, Dr. Kránitz Mihály, Dr. László Virgil, Lőrik Levente, Magyar Péter Marius, Dr. Zsengellér József.
„Csak légy egy kissé áldott csendben” 2020.december 13.
ADVENT 3. VASÁRNAPJA
Vezérfonal családi áhítathoz
„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézsaiás 9,5)
„Csak légy egy kissé áldott csendben” 2020.december 20.
ADVENT 4. VASÁRNAPJA
„Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10, 41-42)
Október utolsó vasárnapján a magyarországi reformátusok a kalocsai református gyülekezet templombővítésére adakoznak. Meglátogattuk őket, hogy megnézzük, hogyan haladnak évtizedes álmuk megvalósításával. Nincs könnyű dolga a kalocsai reformátusoknak a katolikus érseki városban, ahol egészen a 19. századig tiltották a protestánsok betelepülését. A reformátusok és az evangélikusok Isten kegyelméből mégis gyökeret eresztettek az alföldi településen. A gyülekezetet egy 1880-as, Foktőn készült presbiteri jegyzőkönyv említi először, ugyanis a kalocsai protestánsok akkor még Foktőre jártak ki istentiszteletre. A presbiteri gyűlésen arról hoztak döntést, hogy a kalocsaiak önállósodni szeretnének mint fiókegyházközség. „Eme zsenge gyülekezet megáldatván és Isten oltalmába ajánltatván” – így zárul a jegyzőkönyv, ezután létrejöhetett az önálló kalocsai gyülekezet harminckét fővel.
Egy korábbi zsinati döntés értelmében a reformáció hónapjának utolsó vasárnapján befolyt perselyadományokat minden évben egy kiemelt ügy támogatására ajánlják fel a gyülekezetek. Idén a kalocsai gyülekezet templombővítéséhez járulhatnak hozzá a reformátusok az október 27-i vasárnapon perselybe helyezett adományukkal.
A református közösség az erőszakos áttérítések ellenére évről évre gyarapodott, majd 1927-ben anyaegyházközséggé vált, de temploma még ekkor sem volt. Állandó istentiszteleti helyük is csak azután lett, amikor egy gyermektelen ügyvéd, aki szívén viselte a gyülekezet sorsát, az egyházkerületre, illetve az egyházközségre hagyta vagyonát, ideértve egy belvárosi, emeletes polgári házat is. Tovább a teljes cikkhez->
2019. Február 10-i istentisztelet
Nt. Bán Béla esperes úr hirdette Isten Igéjét.
Kórházban felejtett gyermekek
„Külön kórtermük van. Nem egy. Van, hogy három is megtelik. Annyian vannak. A nagyobbak állnak a rácsos ágyukba kapaszkodva. A picik mozdulatlanok. És némák. Mind azok.
Felsír egy kisbaba. Nem hagyja abba. Új még, hívja az anyját. Mondja az orvos. Majd megszokja, hogy nem jön többé. Mondja az orvos. És akkor majd ő is elnémul. Mondja az orvos. Ahogy a többiek is." (Mellik Éva, Kárpátalja, Munkács, 2019)
Gyűjtőpontjaink:
Novák Zsuzsanna Tel.:06 20 263 84 66
Kalocsa, Szénáskert VI. utca 13.
2019-es nyári Hittanos tábor
Örömmel adunk hírt arról, hogy idei táborunk siófokon kerül megrendezésre a 9454-es számú vendégházban. A tábor ideje 2019. július 2-7-ig.
A tábor díja egyházfenntartóknak 20 eFt,- mindenki másnak 22 eFt,-
Rendhagyó istentiszteletün-kön az Ige Krisztus megkísértése volt, valamint a böjt fontossága, a lelki táplálék ereje és szükséges-sége. Bemutatkozott az ifjú gyermekkórus is.
Az úrvacsorai közösség alatt szokásunktól eltérően gyülekezetünk tagjai olvastak fel a biblia textusaiból. Minden közreműködőnek köszönjük a szolgálatot. Áldott böjti időszakot kívánunk minden kedves testvérünknek.
Gloria in excelsis Deo!
Ökumenikus imahét záró istentisztelet az evangélikustestvérekkel !
Az imahét záró akkordjaként gyülekezetünk az evangélikus testvérekkel közösen méltatta Isten és Jézus Krisztus dicsőségét.
Halasi László evangélikus lelkész hirdetett Igét, melynek központi témája a tiszta szív és lélek, a szeretet volt. Megemlékeztünk az 500 éve kezdődött reformáció fontosságáról és aktualitásáról is, mely napjainkban is zajlik.
Johannus Opus 225
2016. április 24.-én Cantate vasárnap (ének vasárnapján) vehette birtokba a gyülekezet egy nagylelkű gyülekezeti tagunk adományát, az analóg elektromos orgonát. Használt, de kitűnő állapotban lévő hangszerrel gazdagodott egyházközségünk. Isten áldja, meg a jókedvű adakozót az orgona pedig szóljon Mennyei Atyánk dicsőségére és gyülekezetünk lelki épülésére. RE. 296/6.
Szóljon tehát az orgona, gyönyörűséges muzsika ujjongva énekeljek. Hogy megváltó Jézusomnak drága szép kegyes Uramnak szerelmében örvendjek. Zengjen, pengjen, vigasságos buzgóságos hál adó szó, nagy az Úr ezekre méltó.
/Gera "Kánti" József/
Keresztelők egyházközségünkben
Ha tetszett az oldal, ide kattintva kinyilváníthatod tetszésedet!